Gimnázium
A Budapesti Német Iskola Thomas Mann Gimnáziuma
A Cinege utcai általános iskolát és gimnáziumot évekig csak mint a Budapesti Német Iskolát ismerték. Azonban a magyarországi oktatási rendelkezések időközben arra kötelezi a gimnáziumokat, hogy az intézménynek saját nevet is adjanak. Ez az iskolai közösségnek alkalmat adott arra, hogy egy olyan névadót keressen, aki németek és magyarok számára egyaránt ismert és így nevével hozzájárulhat a gimnázium identitásának megteremtéséhez. Jó okkal esett a választás a német íróra, Thomas Mannra.
A nemzeti szocializmus idején az 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Thomas Mann elhagyta német hazáját. Ebben az időben többször járt Magyarországon is, és publikált az itteni német nyelvű újságban, a Pester Lloydban.
A Budapesti Német Iskola gimnáziumában egy német és egy magyar oktatási ág is van: Az 5-8. évfolyamokon a német illetve német anyanyelvű tanulók az „A” osztályokban tanulnak, a magyar tanulók pedig az „S” osztályokban. Az „S” a „Seiteneinstieg” szót jelöli (magyarul: oldalról történő bekapcsolódás). A magyar gyerekek ezekben az években intenzíven tanulják a német nyelvet, hogy követni tudják a német nyelvű szaktantárgyak óráit. Néhány tárgyban már ezeken az évfolyamokon is kialakítunk vegyes tanulócsoportokat (részintegráció). A 9. évfolyamtól a német és magyar fiatalok vegyes osztályokban tanulnak, és közösen készülnek a német vagy a német és a magyar érettségire (teljes integráció).
A német ág tanulói már korán elkezdenek különböző szinten magyar nyelvet tanulni. Ha tehát egy család a német “A” ágból úgy dönt, hogy hosszú távú tervei vannak Magyarországon, akkor lehetőség van arra, hogy amennyiben szervezési szempontból ennek nincs akadálya, a 8. évfolyam után a tanuló a magyar ágra váltson, és a német és a magyar érettségit is egyaránt letegye. A váltáshoz magyar nyelv és irodalomból alkalmassági vizsgát kell tenni.
A Budapesti Német Iskola minden diákja a 12. évfolyam végén részt vesz a német érettségi vizsgákon, melynek sikeres lezárásával lehetőséget kapnak a németországi egyetemeken való továbbtanulásra. A magyar ágon tanuló diákoknak megvan a lehetőségük a magyar érettségi letételére is, mellyel jogosulttá válnak magyar egyetemeken történő továbbtanulásra. A német ági diákjaink számára lehetőséget biztosítunk a 9. osztály végén az un. Hauptschulprüfungen, valamint a 10. osztály végén a Realschulprüfungen abszolválására.
Csengetési rend
1. óra | 07.40 | 08.25 |
2. óra | 08.30 | 09.15 |
1. nagyszünet – 20 perc | ||
3. óra | 09.35 | 10.20 |
4. óra | 10.25 | 11.10 |
2. nagyszünet – 15 perc | ||
5. óra | 11.25 | 12.10 |
6. óra | 12.15 | 13.00 |
7. óra | 13.05 | 13.50 |
8. óra | 13.50 | 14.35 |
3. nagyszünet – 10 perc | ||
9. óra | 14.45 | 15.25 |
10. óra | 15.25 | 16.05 |
Óraszámok
A Budapesti Német Iskola Gimnázium óraszám-táblázata arról tájékoztat, hogy iskolánkban mely tantárgyat hány óraszámban tanítjuk.
A táblázat különösen hasznos azoknak a családoknak, akik a Budapesti Német Iskolába szeretnék íratni gyermeküket, mivel így hozzájuthatnak az első információkhoz a tantárgyakról és az oktatásról.